marialegio bejegyzései

Lelkisége

 MÁRIA  LÉGIÓ

 

 

„A Mária Légió a katolikus Egyház igazi arculatát jeleníti meg.”

XXIII. János pápa

 

 

Eredete:

 

Írországban, Dublinban 1921. szeptember 7-én, Szűz Mária születésnapjának előestéjén alapította néhány személy, akik valami nagyot akartak tenni Jézusért. Az alapítók az Egyház harcát szemlélve, a Római Birodalom hadseregének nevét és kifejezéseit alkalmazták magukra. A Mária Légió serege és fegyverei azonban nem e világból valók. Az alapítástól eltelt időszakban Földünk minden részén elterjedt ez a katolikus világi lelkiségi mozgalom. Így hazánkban is újra működik 1989 óta.

A Mária Légiót az elmélyülést kereső, hitüket megélni és továbbadni kívánó emberek hozták létre. A mozgalom lényege a felismerés: „ahogy Mária adta a világnak Jézust, úgy kell nekünk is mindennap megmutatnunk Öt az embereknek.”

 

Összejövetel:

 

Hetente egyszer, a közösség által meghatározott időpontban, plébánián vagy bármely más helyiségben történhet.

A megszabott rend szerinti ülés időtartama kb. másfél óra. A tagok által választott elnök vezeti a Kézikönyv által meghatározott rend szerint. Minden ülés Szentlélekhívással és öt tized Rózsafüzér elimádkozásával kezdődik. Ezt követi a Kézikönyvből való felolvasás. Utána megosztjuk egymással az előző hét apostolkodásának örömeit, majd megbeszéljük a következő heti feladatokat. E közben a lelkivezető, – aki lehet papi, szerzetesi, ill. lelkiéletében előrehaladott személy – 5-10 perces úgynevezett allocutiót mond.

 

Ki lehet a Mária Légió tagja?

 

Mindenki alkalmas a légiós munkára, ha egyházilag rendezett életet él: római katolikus, rendszeresen töltekezik a szentségek kegyelmi erejéből, magánélete rendezett.

Aktív tagság feltételei: vállalja a részvételt a hetenkénti üléseken, a munkavégzést és azt, hogy naponta elimádkozza a légiós imádságot – a Tesszerát – (kb. 5 perc).

Imádkozó tag bárki lehet, aki naponta elimádkozza a légiós imádságot és öt tized Rózsafüzért. Ha egyébként is szokta más szándékra imádkozni, az beleszámít. Nagyon fontos az ő tevékenységük, mivel ők segítik imáikkal az aktív tagok apostoli munkáját.

 

Hogyan alakulhat Mária Légiós csoport?

 

Feltétlen a Mária Légió már működő csoportja segítségével, a felettes szervek beleegyezésével. A Mária Légió vezetői előzetesen engedélyt kérnek a helyi plébános atyától. Ennek birtokában ők segítik a csoport beindulását. Rendszeresen eljárnak az ülésekre, azokat vezetik, tanácsokat adnak.

A légiós munkát játszva, egymásra figyelve, egymástól tanuljuk meg. Elsajátításában a Mária Légió kézikönyve jelentős szerepet játszik, ezért abból minden ülésen felolvasunk. A benne leírtak adják az alapot, amelyre bármely problémánk megoldásánál támaszkodhatunk.

 

 

Vexilum, a Mária Légió zászlaja

Nagyon fontos megértenünk azt, hogy nem mi választottuk-választjuk a Légiót,

 hanem a Szűzanya választott-választ ki minket.

Ez kötelez arra, hogy lelkiismeretünk szerint mindig a lehető legtöbbet nyújtsuk

Mária Légió imái

13.     A Mária Légió imái

 

TESSZERA – a napi ima

 

 

BEVEZETŐ IMA

 

Az Atya V a Fiú …

V. Jöjj Szentlélek Úristen, töltsd el híveid szí­vét és gyújtsd lángra bennünk szereteted tüzét. Áraszd ránk Szentlelkedet és minden életre kél.

R. És megújítod a föld színét.

  1. Könyörögjünk. – Urunk és Istenünk! Ké­rünk, szenteld meg egyházadat minden nép­ben és minden nemzetben. Áraszd ki Szent­lelked ajándékait az egész Földre és add, hogy amit kegyelmed elindított az Örömhírrel, Ő folytassa a világban a benned hívők szívén át. A mi Urunk Jézus Krisztus által.

R. Ámen.

V. Uram, nyisd meg ajkamat.

R. Hogy dicséreted hirdesse szám.

V. Isten, segíts meg engem.

R. Uram, siess segítségemre.

V. Dicsőség az Atyának, a Fiúnak, és a Szent­léleknek.

R. Miképpen kezdetben, most és mindörökké. Ámen.

(Öt tizedet elimádkozunk a szentolvasóból.)

 

                                                               Salve Regina

 

V. Üdvözlégy Királynő,

R. irgalmasság Anyja! Életünk, édességünk, reménységünk, üdvözlégy! Hozzád kiáltunk Évának számkivetett fiai, hozzád sóhajtunk sírva és zokogva e siralom völgyéből. For­dítsd reánk tehát Szószólónk irgalmas sze­medet, és e számkivetés után mutasd meg nekünk Jézust, méhednek áldott gyümölcsét! Ó irgalmas, ó kegyes, ó édes Szűz Mária!

V. Imádkozzál érettünk Istennek szent Anyja.

R. Hogy méltók lehessünk Krisztus ígéretére.

V. Könyörögjünk. – Isten, kinek Egyszülötte élete, halála és feltámadása által az örök élet jutalmát megszerezte nekünk, engedd ké­rünk, hogy e titkokról a boldogságos Szűz Mária szentolvasója elmondásával megemlé­kezvén, utánozzuk amit magukban foglalnak, és elnyerjük, amit ígérnek. A mi Urunk Jézus Krisztus által.

R. Ámen.

V. Jézus szentséges Szíve

R. Irgalmazz nekünk!

V. Szűz Mária szeplőtelen Szíve

R. Könyörögj érettünk!

V. Szent József

R. Könyörögj érettünk!

V. Szent János evangélista

R. Könyörögj érettünk!

V. Grignon Szent Lajos Mária

R. Könyörögj érettünk!

V. Az Atya V a Fiú …

 

CATENA LEGIONIS – az aktív légiósok napi imája

 

Antifóna

V. Ki az,

R. ki előjön, mint a hajnal pírja, szép, mint a hold, fénylő, mint a Nap, félelmetes, mint a harcra kész sereg?

 

Magnificat

 

V. Magasztalja V lelkem az Urat,

R. és szívem ujjong üdvözítő Istenemben.

V. Tekintetre méltatta alázatos szolgálóleányát: íme, ezentúl boldognak hirdet minden nemzedék,

R. mert nagyot művelt velem Ő, aki Hatalmas: Ő, akit Szentnek hívunk.

V. Nemzedékről nemzedékre megmarad irgalma azokon, akik istenfélők.

R. Csodát művelt erős karjával: a kevélykedőket széjjelszórta,

V. hatalmasokat elűzött trónjukról, kicsinyeket pedig felmagasztalt;

R. Az éhezőket minden jóval betölti, a gazdagokat elbocsátja üres kézzel.

V. Gondjába vette gyermekét, Izraelt: megemlékezett irgalmáról,

R. melyet atyáinknak hajdan megígért, Ábrahámnak és utódainak, mindörökké.

V. Dicsőség az Atyának, a Fiúnak és a Szentléleknek.

R. Miképpen kezdetben, most és mindörökké. Ámen.

 

Antifóna

R. Ki az, ki előjön, mint a hajnal pírja, szép, mint a hold, fénylő, mint a Nap, félelmetes mint a harcra kész sereg?

V. Szeplőtelenül fogantatott Szűz Mária.

R. Könyörögj érettünk, kik Hozzád menekü­lünk.

V. Könyörögjünk. – Urunk Jézus Krisztus, közvetítőnk az Atyánál, ki a legszentebb Szü­zet, Édesanyádat nekünk is Anyánknak adtad, hogy közbenjárónk legyen Nálad. A Tőled kegyelmet kérőknek add meg azt az örömet, hogy amiért esedeznek, azt Mária által el is nyerjék.

R. Ámen.

 

                                                           BEFEJEZŐ IMA

 

V. Az Atya V a Fiú .. .

Oltalmad alá futunk, Istennek szent Szülője! Könyörgésünket meg ne vesd szükségünk idején, hanem oltalmazz meg minket minden veszedelemtől, mindenkor dicső és áldott Szűz!

V. Szeplőtelen Szűzanya, minden kegyelem közvetítője (vagy a Praesidium saját könyör­gése)

R. Könyörögj érettünk!

V. Szent Mihály és Szent Gábor főangyalok

R. Könyörögjetek érettünk!

V. Mennyei hatalmak, Mária angyalainak légiója

R. Könyörögjetek érettünk!

V. Keresztelő Szent János

R. Könyörögj érettünk!

V. Szent Péter és Pál apostolok

R. Könyörögjetek érettünk!

R. Adj Urunk mindnyájunknak, akik Nagyasszonyunk zászlaja alatt szolgálunk, hódító erejű hitet, és az Istenanya iránti gyermeki bizalmat, hogy a világot számodra megnyerhessük. Adj nekünk eleven szeretettől áthatott hitet, amely erőt nyújt, hogy mindent irántad való őszinte szeretetből végezzünk, minden embertársunkban Téged lássunk, és rajtuk keresztül Neked szolgáljunk. Adj sziklaszilárd rendíthetetlen hitet, hogy az élet minden keresztjében, fáradalmában és csalódásában állhatatosan ki tudjunk tartani. Tégy hitünkben bátrakká: szent nyugtalanság hajtson minket ügyedért, elszánt lépésekre is a Te dicsőségedre és a lelkek megmentésére. Hitünk, mint tűzoszlop vezessen minket – bárhol is legyünk – közös győzelemre. Add, hogy isteni fényed lángralobbantói lehessünk a bűn sötétjében és az örök halál útján, hogy az ellanyhultakat izzítsa át a szeretet és a megkeményedettek keljenek új életre. Adj nekünk erős hitet, amely lépteinket a béke útjára ve­zeti. Végül Urunk őrködj felettünk, hogy éle­tünk harca után veszteség nélkül állhasson majd Előtted Légiónk az örök hazában, sze­reteted és dicsőséged országában. Ámen.

V. A légió elhunyt tagjai és minden meghalt hívő lelke Isten irgalmából békességben nyu­godjék.

R. Ámen.

V. Az Atya V a Fiú . . .

 

Egyházi jóváhagyással

395/1992 sz. Egyházmegyei Hatóság Vác, 1992. II. 10. Dr. Marosi Izidor megyéspüspök

 

 

 

IMA HAZÁNKÉRT

 

Jóságos Szűzanyánk,

Magyarok Nagyasszonya, Királynőnk!

Nemzetünkért könyörgünk hozzád, kérünk esdekelj ki számunkra szentéletű, bátor papokat, akik kivezetik népedet az új pogányság sötétségéből a Szentlélek világosságába. Szent Fiad keresztje legyen most is a cél, mint 1000 évvel ezelőtt, mikor ehhez a kereszthez kapcsoltad népünk sorsát és létezését. Vezess minket az Atyához, irgalmáért esedezve, itt könyörögnek lábaidnál a Te Légiód tagjai.

Miatyánk….

Üdvözlégy….

Dicsőség….

Szent Mihály arkangyal védelmezz minket a küzdelemben, a sátán gonosz kísértései ellen légy oltalmunk! Esedezve kérjük: „Parancsoljon neki az Isten!” Te pedig mennyei seregek vezére, a sátánt és a többi gonosz szellemet, kik a lelkek vesztére körüljárnak a világban, Isten erejével taszítsd vissza a kárhozat helyére! Ámen

Mária Légió királynője

                           könyörögj érettünk!

 

 

 

ACIESS felajánló ima – az imádkozó tagok részére

 

Szűzanyám, örömmel szentelem magam Szeplőtelen Szívednek. Szívesen vállalom, hogy a Tied vagyok, és hogy általad egészen Jézushoz tartozom. Taníts meg Jézust mindig jobban szeretni, érte élni, és életemmel Neki szolgálni. Megígérem, hogy naponta imádkozom a rózsafüzért, elmélkedve Jézus életén. Szívesen vállalom a keresztényhez méltó mindennapi életet úgy, hogy az a jó Istennek és Neked tetsző legyen. Ezt az igéretemet a Te kezedbe helyezem, hogy a bűnösöket Isten akarata szerint megtérítsd. Anyám segíts, hogy ezen igéretemet hűségesen betartsam. Ámen.

– az aktív tagok részére

Királynőm, Anyám!

Egészen a Tiéd vagyok, s mindenem amim van, a Tiéd!

 

 

 

               ISTENI IRGALMASSÁG RÓZSAFÜZÉRE

 

A keresztre:           Miatyánk… Üdvözlégy… Hiszekegy…

 

Nagy szemekre:     Örök Atya!

Felajánlom Neked szeretett Fiadnak, a mi Urunk, Jézus Krisztusnak

testét és vérét, lelkét és istenségét engesztelésül bűneinkért és az egész világ bűneiért.

 

Kis szemekre:        Jézus fájdalmas szenvedéséért

                                         irgalmazz nekünk és az egész világnak!

 

Befejezésre (háromszor):

                              Szent Isten, Szent Erős Isten,

Szent és Halhatatlan Isten,

                                         irgalmazz nekünk és az egész világnak!

 

Könyörgés:            Urunk, Jézus Krisztus!

                              Áldj meg és védj meg minden jóakaratú embert ezen a világon.

                              És mindazoknak, akik távol állnak Tőled, adj jóakaratot.

                              Indítsd őket az igazság keresésére és segítsd őket, hogy Téged

                              megtaláljanak, megismerjenek,   megszeressenek és soha el   ne

                              hagyjanak. Ámen.